
|
|
Balaton Sound 2010(péntek) |
|
Olyan volt ez a nap, mint a karácsonyi ajándék. Amit vársz, vársz és vársz, titkon reménykedsz benne, hogy megkaphatod. De hogy egyszerre kettőt is? Nos, Zamárdi kirándulásomat egy bájos kisasszonnyal élhettem át. Ez volt az első ajándék, hiszen sokszor kívántam azt, hogy a „zenémet” megosszam egy társsal élőben, testemben érezve az ütemet, mellettem, előttem pedig Őt.
 |
|
Részletek.....
|
|
|
VOLT fesztivál 2010(csütörtök) |
|
A 20-adik születésnapjához közelítő soproni VOLT fesztivál ezúttal a közösségi érzésről szólt csapatunknak. Ha már (Parov Stelar műsorát leszámítva) maradandó zenei csemegét nem adott a csütörtöki nap, mégis sikerült csúcsra járatni a hangulatot, melyhez kellettek társaságunk tagjai és a rég látott ismerősök.
 |
|
Részletek.....
|
|
|
Parov Stelar Band@VOLT Fesztivál 2010 |
A fesztivál csütörtöki napjának egyik ékköveként tekintettünk Parov Stelar és csapatának koncertje elé. 3 éve ugyanitt már sikerült belopniuk magukat a magyar közönség szívébe (azóta többször is megfordultak kishazánkban), s most ismét a VOLT színpadán üdvözölhettük őket. Frenetikus koncertet adtak, a képek önmagukért beszélnek.

|
|
Részletek.....
|
|
|
Sven Vath@Flex(Bécs), 2010-05-18 |
|
Pontosan egy hónapja bulizgattunk utoljára Bécsben… Akkor Garnier, most Sven Väth neve (na meg a helyszín) jelentett garanciát, hogy újabb élménnyel leszünk gazdagabbak. Szerencsére szeretett klubunkban került megrendezésre a parti. A 22 eurós belépő sem rettentett el minket.

|
|
Részletek.....
|
|
|
|
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 Következő > Utolsó >>
|
| Eredmények 1 - 9 / 58 |